Kőszeg az ország egyik legszebb városa, igazi ékszerdoboz, igen gazdag múlttal rendelkezik. Legismertebb alakja Jurisics Miklós, aki 1532-ben megvédte a várost a török támadástól. 2004-ben méltán érdemelte ki „Az év települése” címet.
Műemlékekben bővelkedő óvárosa átvészelte a háborús időket, épületei védelem alatt állnak, hogy megőrizzék őket az utókornak. Számos látnivaló akad a városban, melyekre érdemes időt fordítani. Kőszegen nem lehet unatkozni, érdemes ellátogatni ide és felfedezni a kis utcákat, a templomokat, a tereket, a színes házakat és természetesen az óvárosban található várat.
A várba mi a fűszernövény kerten keresztül jutottunk be, amit persze egyáltalán nem bántunk, mivel rögtön nagyon kedves fogadtatásban volt részünk. A boltban helyi kézművesek portékáit árulják nagy-nagy szeretettel és odaadással. Kérés-kérdés nélkül is nagyon kedvesen, nem tolakodóan magyarázott a hölgy, hogy melyik áru honnan, kitől származik. Nagyon jólesett ez a vendégszeretet. Trixi megígérte, hogy várnézés után visszajövünk borért, mivel nem akarta addig fölöslegesen magával cipelni az üveget. Jegyet váltottunk (sajnos csak készpénzt fogadnak el, ami elég nagy hátrány, ha van az embernél SZÉP, vagy Erzsébet kártya, amit ilyenkor jól lehetne hasznosítani - nem tudom, ez azóta változott-e), majd bevonultunk – na nem a történelembe – a múzeumba.
Az alsóvár a 13. században épült gótikus stílusban, később kibővítették, majd a reneszánsz és a barokk korban is átalakították. A várat vizesárok vette körül, melynek helye ma is jól látszik. A csapóhíd elbontása után téglából építettek hidat a várba, manapság ezen lehet bejutni az épületbe. Nevét a Bécs felé nyomuló, többszörös túlerőben lévő oszmán hadak ellen védekező Jurisics Miklós várkapitányról kapta, aki csapatával 19 ostromot vert vissza. Kőszegen az ő győzelmükre emlékezve szólalnak meg a harangok minden nap 11 órakor.
A bejárathoz közel oltár, vármakett, ágyú és kőtár fogadja az érdeklődőket. Balra egy kis ajtón lehet kijutni az udvarra, ahol a várkút található. Az oltár melletti lépcsőn jutunk fel az emeletre, ahol további kiállítások láthatók. Sétálhatunk a lovagteremben, a reneszánsz folyosón, megnézhetjük, milyen volt a földesúri asztal és konyha, a lovagi étterem, és bekukkanthatunk a fegyvertárba is. A kőtáron keresztül lehet kijutni a kis toronyudvarra és talán itt kezdődik a legizgalmasabb része a várnak. Innen lehet felmászni a nyugati toronyba kopott kő-, és meredek falépcsőkön. Fentről végül az egész várost megcsodálhatjuk, sőt, ha gondoljuk, kedvünkre harangozhatunk is: „Egy kondítás: Itt jártam! Két kondítás: Nem bántam! Három, hogyha körbenéztél, négy, ha újra visszajönnél!” Hát én kondítottam, ötöt is. Szóval lehet, oda fogok költözni… A játszóudvaron a kalodát nem hagyhattuk ki, majd a várat körbejárva megnéztük az 1532-es ostrom tűzmesteréről elnevezett Forintos Mátyás bástyát is (belül madarak lakhatnak, ennek nyomai jól látszódnak a padlón).
Miután jól körbenéztünk mindenhol, átsétáltunk a marcipán boltba, ahol a kedvünkért még egy kicsit nyitva tartott a hölgy, ezért vettem is egy kis marcipán likőrt. Kár, hogy nem mindjárt nagy üveggel, mert amúgy isteni volt, csak erre utólag jöttem rá. Ha valaki arra jár, hozzon nekem, bár az árára nem emlékszem, szóval nem biztos, hogy kérek. Végezetül visszamentünk a natúrboltba és Trixi megvette a díjnyertes bort.
Szép lassan elballagtunk megkeresni a buszt, szerencsére nincs túl messze az óvárostól a busz pályaudvar, így kényelmesen elértük a szombathelyi járatot. Este a szálláson vacsoráztunk, aztán gyors zuhany és fekvés, hogy másnap is el bírjuk viselni magunkat meg egymást.
Lépések száma: 21106, megtett távolság: 17,21 km, átlagsebesség: 4,26 km/h, elégetett energia: 1216 kcal
