Gérce határában Trixi kiszúrt egy almától roskadozó fát az út szélén, gyorsan meg is rohamoztuk. Édes, mégis jóízű alma volt. Kettőt-kettőt megettünk, és még 1-2 szemet szedtünk is elvitelre, jó lesz az később, meg nem volt még elég nehéz a hátizsák.
A faluba beérve megkerült a pecsét is a polgármesteri hivatalnál. Itt elég szépre sikeredett a lenyomat, mert az ott folyó építkezésnek köszönhetően egy nagy halom téglára rakva a füzetemet, kényelmesen bélyegezhettem. Hosszú falu ez a Gérce, csakúgy, mint minden errefelé. Jóval azelőtt, hogy kiértünk volna a faluból, a jelzés jobbra kanyarodott és elértük ennek az útszakasznak az egyetlen, valamire való emelkedőjét. Kb. 200 m-t tettünk meg ezen a kis kaptatón. Fönt egy többmilliós traktorral dolgozó kedves egyén lődözött valamit sorozatban széjjel, mintha géppuska lenne a csöve.
Hamarosan ismét kereszteztük a 84-es utat, de most sem volt gond az átkeléssel. Pár száz méter után Farkas-erdő tábla hirdette, hogy hol járunk.
Annak idején a Vasi-hegyhátat Vasvártól Türjéig egybefüggő erdőség borította, ezt a területet nevezték Farkas-erdőnek. Ez Vas megye legnagyobb összefüggő erdőtömbje. A 14. századtól királyi birtok, több tulajdonosa volt, köztük az ország egyik legnagyobb nemesei, a Nádasdyak. Nevének eredetéről több legenda is kering. A legvalószínűbb szerint, hogy a Bejc nemzetségbeli Farkas prépost, győri püspök lehetett a névadó, melyről egy 1252-ben kelt okirat tesz említést. Egy másik monda szerint a Héder nemzetségből származó Kőszegi Ivánról kapta a nevét, akit természete miatt ragadozó farkasnak neveztek. Végül a harmadik legenda, hogy az egykor az itt élt ordasokról lett elnevezve. Ezt a verziót az oszkói szőlőhegyen őrzött farkaskoponyával támasztották alá.
Néhány perc múlva elértük a Rózsáskerti erdészházat, ahol ismét pecsételtem. Itt kezdődött igazán a küzdelmünk az őszi erdő nevelte, óriásira nőtt, repkedő lényekkel. Csapatostul támadtak minket, körülzsongva bennünket. Előszeretettel jöttek az arcunk közelébe, ami persze elég zavaró volt, így aztán rengeteg energiát vett el a kis dögök folyamatos elhessegetése.
A kék jelzés kicsiny kitérőt tesz a Scherg házaspár síremlékéhez.
A Farkas-erdő a szakszerűtlen kezelés, a túllegeltetés és a hamuzsírfőzéshez kiirtott hatalmas területek miatt lehangoló látványt nyújtott, ezért az erdőgazdálkodás megindítására bajor erdészeket hívtak az uradalomba. Az erdészek közt volt a fiatal Scherg Lőrinc, későbbi főerdész is. Az ő szakértelme, tervszerű munkája máig meghatározza az erdő képét. Scherg az erdő megújítása során bajor mintára Káld közelében bükköst hozott létre, ezt az erdőrészt nevezik Lajos-bükkösnek.
Ahogy megálltam egy fél percre fotózni, abban a pillanatban még több rovar lendült támadásba. Gyorsan tovább is indultunk, de ez a taktika csak kevéssé vált be, mert még így is rengeteg teremtmény legyeskedése idegesített bennünket.
Innen egy (ismét) nagyon hosszú egyenes szakasz következett. A több mint 4 km-es út végtelennek tűnt, és amikor már azt hittük, hogy az alagút végén ott a fény, mire odaértünk, kiderült, hogy átverés volt az egész, folytatódik tovább az eseménytelen talpalás. Itt már kezdtem érezni a jobb térdhajlatomban némi fájdalmat, de nem törődtem vele, mentem tovább kitartóan. Közben nem sokat beszélgettünk, próbáltuk átvészelni a Hidegkúti vadászházig tartó etapot. Térképen olyan rövidnek tűnt, mondtam is Trixinek, hogy mindjárt itt a következő pecsételőhely. Aztán mégsem akart eljönni. Úgy éreztem, hogy minél többet megyünk, annál távolabb kerülnek a szakaszok rövidülését jelző bélyegző pontok. Olyan volt, mintha időhurokba kerültünk volna, ami egyre távolabb visz a céltól, mialatt egyre közelebb akar az ember érni. Mintha megszűnne a tér és az idő és az egész egy végtelen masszává folyna össze, ami lápszerűen nyeli el az embert, beolvasztva az örökkévalóság misztériumába. És még alig tartottunk az aznapi út felénél.
Folyt. köv.
