Másfél hónappal az utolsó túrát követően ma ismét túracipőt húztam a lábamra. Kicsit tartottam tőle, hogy a hosszú kihagyás után a 24,5 km-es szakaszt hogy fogom bírni, de köszönhetően az ismét elkezdett edzéseknek, megérték a fáradozást és nem volt gond a fizikumommal. Mondhatnám úgy is, hogy meglepően jól bírtam, bár ma nem egyedül mentem, ismét jött velem Trixi, ezért nem is diktáltam olyan tempót, mint az tettem volna, ha csak magam vagyok.

Reggel kellemes idő fogadott minket Dobogókőn, és némi nézelődés után el is indultunk lefelé. Kényelmesen ereszkedtünk néhány kilométeren át, amikor elérkeztünk az első meredekebb szakaszhoz. Trixinek még Dobogókőn odaadtam az otthonról hozott túrabotomat, engem inkább akadályoz, mint segít, neki viszont jó szolgálatot tett. Ő viszont valamilyen okból kifolyólag zsonglőrpálcaként használta, mert nem támaszkodott rá kellően és abban a pillanatban úgy gondolta, hogy spárgát vet a lejtőn. Mérnöki precizitással még azt is sikerült kiszámítania vetődés közben, hogy két kő közé érkezzen. Nem mondom, szép mutatvány volt. (Ennél szebbet már csak én csináltam még januárban a Műjégpályán, csak annak kórház lett a vége.) Fejünk fölül folyamatosan potyogtak a makkok, közben azt vártuk, mikor vág fejbe valamelyik, de csodával határos módon egész úton egy sem tisztelt meg egyikünket sem.

Tovább sétálva hamarosan egy gyönyörűen zöldellő, üde harmatos rétre érkeztünk, ahol őszi kikericsek ezrei fogadtak bennünket. A látvány igazán páratlan volt. Még sosem láttam ennyi kikericset egyszerre, ezért most annál inkább lenyűgözött az élmény. Aztán nem sokkal később egy újabb nagy mezőre értünk, itt még több kikerics volt. A területen mindenféle nagy gombával osztoztak. Ameddig a szem ellátott, mindenfelé virágok nyíltak.

Itt néztük be először az utat. Miért is figyeltünk volna a jelzésre, amikor annyi szépség hevert a lábunk előtt? Bementünk az erdőbe, de szerencsére hamar észrevettük, hogy rossz úton járunk, így visszabaktattunk az erdő széléig, ahol balra kanyarodva visz tovább a kék jelzés. Rövidesen villanypásztorhoz értünk, közvetlenül mellette kellett haladnunk, ám a bokroktól nehezen fértünk el. Néha tényleg csak pár centire voltunk a kerítéstől és bíztam a jó szerencsémben, hogy nem most veszítem el az egyensúlyom és borulok az elektromosság ihlette találmányra. Sosem gondoltam még arra, hogy mekkora áramerősség várja, hogy lecsaphasson prédájára...

Folyt. köv.