Balról igen meredek és csúszós apró kavicsos néhány méternyi kitérővel felmászhattam volna egy kőfülkéhez, végül nem tettem, mert elnézve a lyukat, rájöttem, hogy már jártam itt korábban és akkor sem volt annyira élvezetes fölmenni, lejönni meg pláne.
További pár száz métert megtéve egy óriási mezőre érkeztem, ahol majdnem eltévesztettem az irányt. Szerencsémre a túloldalon lévő (kb. 200 méternyire álló) fenyő törzsén hatalmas kék jelzés ordított felém, hogy erre gyere. A rét szélére kiérve elém tárult a Teve-szikla látványa. Nem mentem le hozzá, itt már többször is jártam, ellenben idefentről még sosem tudtam gyönyörködni benne és a messzi távolban. Ledobtam a hátizsákomat a fűbe, fotóztam és próbáltam megszárítkozni, mivel még mindig merő víz volt a hátam. Ez a projekt nem jött teljesen össze, jóval több időt kellett volna hagynom magamra. Mentem hát tovább. Szűk ösvény vezetett lefelé, mindenhonnan belógó növényzettel. Szerencsére az ilyen szakaszok nem voltak hosszabbak néhány tíz méternél.
A Teve-szikla Pilisborosjenő északnyugati határában, a Nagy- Kevély lábánál helyezkedik el. A szikla egy bizonyos szögből nézve egy tevére emlékeztet, melyre fel is lehet mászni. A sziklát alkotó fődolomit kb. 220 millió évvel ezelőtt, a földtörténet triász korszakában képződött. E karbonátos kőzet anyaga sekély tengerrel borított, tengeralatti hátságokon ülepedett le. A szikla melletti egykori kőbánya falán jól tanulmányozhatók a különböző földtörténeti korokban egymásra települt kőzetek.
Hamarosan elértem Pilisborosjenő szélső házait. A villanypásztoron túl (vagy belül) lovak legelésztek békésen, én meg ismét a perzselő napon talpaltam hosszan. A faluból 100-150 méternyi emelkedőt leküzdve értem be az erdőbe, ahol már nagyjából vízszintben haladtam tovább, majd némi ereszkedés után elértem a 10-es főutat, ahol néhány percet várnom kellett, hogy az autóáradattól át tudjak kelni a túloldalra. Gyorsan ellenőriztem, hogy mennyi időm van még a fél óránként közlekedő busz eléréséig. Mivel csak pár percem volt már és a vizem is teljesen elfogyott ekkorra, győzött a meleg és a szomjúság. Az utolsó 2-300 métert és a téglagyári pecsételést kihagytam, legközelebb úgyis itt fogok végezni (vagy kezdeni), a busztól pedig úgyis behozom a most lecsalt métereket, így lelkifurdalás nélkül sürgősen hazafelé vettem az irányt.
Mindent összevetve a meleg ellenére nagyon kellemes kirándulást tettem ezen a gyönyörű és igen változatos vidéken. A jelzések végig jól követhetőek voltak. Az országba belépő repülőgépek hangjától nem tudtam szabadulni, mivel mind ott húztak el a hegység fölött. Utamat kismillió minilégy követte, egészen Dobogókőtől, ezek némileg zavartak, de ismét jól vizsgázott a rovarriasztó spray. Sehol egy szúnyogcsípés vagy akár egyetlen kullancs.
Ez a túra 24,3 km-re sikeredett, melyet közel 7 óra alatt tettem meg kényelmes tempóban. Elértem, sőt meg is haladtam a 30.000-es lépésszámot, ez az eddigi rekordom. Bő egy óra alatt hazaértem, közben vettem egy hideg kólát magamnak, ami után teljesen más színben láttam a világot, mondhatni életet mentett. A fáradtság elillan, az élmény ismét örök. Na jó, másnap még egy kicsit sántítok…
Lépések száma: 31671, megtett távolság: 24,31 km, átlagsebesség: 3,53 km/h, elégetett energia: 1417 kcal
