Az a helyzet adódott, hogy hányaveti lazasággal nem folytatólagosan haladtam tovább a túrámon. Az előzetes tervek szerint most Hűvösvölgytől indultunk volna Trixivel a Rozália téglagyárig, de a nagy meleg miatt ő lemondta a kirándulást. Illetve kérte, hogy halasszuk el. Végül abban maradtunk, hogy ezt a könnyebb szakaszt majd valamikor lejárjuk, ha enyhébb lesz az idő, én meg megyek egy másik szakaszon, mert miért ne talpaljak én 35 fokban.
Egy gyors újratervezést követően eldöntöttem, hogy a Kéktúra 15. szakaszát fogom megtenni, s a könnyebb közlekedés miatt Dobogókőről indítok lefelé a téglagyárig. Ezt a döntésemet nem bántam meg. Az erdős részeken, amiből volt jó sok, nem volt ugyan még 30 fok sem, szerintem maximum 25-26 fok lehetett, bár nem néztem, viszont a páratartalom igen magas volt, ami miatt elég tisztességesen izzadtam egész nap.
Reggel 8 óra után pár perccel értem fel a hegytetőre, s kihasználva az egyedüllétet és a csöndet, gyorsan átszaladtam a kilátóhoz. Zajnak nyoma sem volt sehol, egyedül a menedékház egy dolgozója matatott valamit. Kellemes időjárás fogadott, olyan 18-20 foknak éreztem. A kilátóból a megszokott panoráma nyűgözött le ismét, a távolban pedig belevesztek a hegyek a fölszálló párába. Nem nézelődtem túl sokáig, inkább pecsételtem, körbeszimatoltam a menedékház környékén, aztán bevettem magam az erdőbe. Kényelmesen ereszkedő ösvényen haladtam, a távolból pedig kutyák ugatása szűrődött felém.
Egy szűk fél órája gyalogoltam, amikor elérkeztem a Zsivány-sziklákhoz. Gondoltam magamban, nem nagy cucc, de aztán fölmentem a „domb” tetejére, ahonnan végül szép rálátás nyílt a méretes sziklafalakra. Igazán volt miben gyönyörködni.
A meredek, 25-30 m magas sziklafalak két, kb. 100 m hosszú sikátort fognak közre, melyeket egy ferde hasadék köt össze. A különálló sziklatornyok kialakulása a pleisztocénhez köthető, amikor a hegység jelentősen megemelkedett. Ennek következtében felerősödött a folyóvízi bevágódás, az oldalról csökkenő rétegnyomás miatt pedig repedések jelentek meg. A hőmérséklet ingadozás és a fagy ezeket a repedéseket kitágította és az egyensúlyát vesztett falak a csuszamlások folytán egyre távolabb kerültek egymástól.
Éppen kifényképeztem magamat, amikor léptek zaját hallottam. Észre sem vettem, hogy valaki jön mögöttem. A fura viszont az volt, hogy nem az ösvény felől érkeztek a hangok, hanem az erdő mélyéről. Látni nem láttam senkit. Időnként megreccsent egy faág az illető lába alatt, ami a néma csöndben messzire elhallatszott. Persze az ember - főleg a városi - rögtön arra gondol, hogy most jön érte a baltás gyilkos. Az otthoniak is folyton a veszélyekre figyelmeztetnek, miért ne gondoljon az ember lánya az erdei gyilkos remetére, ha neszezést hall egyedül a farengetegben. Hamarosan aztán fény derült az illető kilétére...
Folyt.köv.
