Föntről jól látszottak Piliscsév házai és temploma, így gondoltuk, biztos jó helyen vagyunk, csak a festések hiányoznak az út mellől. (Utólag kiderült, hogy valóban nem a kéken mentünk, hanem egy kisebb kitérővel egy vele párhuzamos úton.) Így gyalogoltunk végig a búzatábla mellett, egészen Piliscsévig.
A Pilis lábánál fekvő települést 1274-ben említi először oklevél. Legrégebbi ismert birtokosa Csév László volt. A török háborúk idején a falu elnéptelenedett, majd az 1700-as évek elején szlovák telepesek költöztek ide és építették újjá a helységet. Nem sokkal később pestisjárvány tizedelte meg a lakosságot, ezután újabb szlovák telepesek érkeztek. Temploma a 18. század elején, iskolája 1836-ban épült.
Forrás: wikipédia
Bent a falu központjában végre megtaláltuk a kék jelzést. A buszmegállóban tanyát vertünk, hogy megegyük a kajánk maradékát. Kitörő örömmel nyugtáztuk, hogy mennyire mocskosak vagyunk és ennél kínosabb már nem is lehetne a helyzetünk, látva a helyiek megrovó pillantásait, amivel aztán végül vajmi keveset törődtünk.
Aztán megtanultam, hogy útleírást az út alatt már nem olvasok többet. A fáma szerint ahol az út jobbra fordul, nekünk balra kell. Katonai temető, majd Temető utca, Szilvás utca. Az út kanyarodott jobbra, a tábla balra mutatott tovább, temető is volt, Temető utca is volt a templomnál, csakhogy Szilvás utca már nem. Úgyhogy itt is tettünk egy tiszteletkört, mire meglett a folytatás...
Majd’ 1 km-t tettünk meg, mire az út (ismét) jobbra kanyarodott, nekünk meg balra kellett menni (közben találtunk egy presszót, ahol fagyit is árultak). S lám, itt is volt egy Temető utca. A különbség csak annyi volt, hogy itt már volt Szilvás utca is, de a sűrűn festett jelzéseknek köszönhetően már nem lehetett eltévedni. Rövidesen kiértünk a faluból, mire a felhők is megérkeztek, és száraz, homokos úton haladtunk tovább. Kissé nehéz volt benne lépdelni, s minden lépésnél újabb koszadag ragadt ránk. Eddig tartott a riasztóspray hatása is. Bár még mindig illatfelhő vett körül, de a talajba helyenként 2 m mélyre bevágódó úton megtámadtak a különböző repülő rovarok, mind itatónak nézve a szemünket, orrunkat, szánkat, s etetőnek nézve az egész testünket. Velük hadakoznunk kellett, de volt olyan egyed is, aki olyan kitartó volt, hogy Piliscsabáig nem sikerült megszabadulni tőle.
Piliscsabán ismét majdnem elmentünk a bélyegző mellett, de természetesen 10-20 m kitérő nem számít annak. Délután 2-kor meglett a harmadik pecsét is. Örömmel vállon veregettük magunkat, hogy milyen ügyesek vagyunk és milyen jó időt teljesítettünk mindenféle rohanás nélkül, majd besétáltunk a vasútállomás épületébe, megvettük a jegyünket hazafelé, s nem volt már más dolgunk, mint várni a vonatra, ami hamarosan meg is érkezett.
Piliscsaba első írott emléke 1263-ból való, ekkor birtokosa Mois ispán és testvére, Sándor volt. 1393-ban a pálosok kaptak itt birtokot, majd 1409-ben a solymári várnagy a falut elpusztította. A 15. század végén népesült be újra a falu, de a törökvész ideje alatt ismét kihalt, s csak a 18. században települt újjá.
Forrás: wikipédia
A GPS alapján sikerült bő 22 km-t megtenni. Eredetileg 18,5 km lett volna, de a sok csalinkázásnak köszönhetően végül lett némi ráadás. A már jóideje mellőzött edzéseknek köszönhetően némi lábfájdalommal, másnapi izomlázzal megúsztuk. Alapjában véve nagyon jól éreztük magunkat, nem volt egy megterhelő kirándulás. Kényelmes emelkedők, lassú ereszkedések, sok sík terep, kevés autóút, rajtunk kívül nulla turista, egy kivételesen csak pár centisre duzzadt szúnyogcsípés, és a kosztól majdnem eldugult fürdőszobai lefolyó jellemezte ezt az utat.
Lépések száma: 29170, megtett távolság: 22,61 km, átlagsebesség: 3,36 km/h
