Egy kis csapáson haladtunk erdős-mezős részeken. A pálos rendi illatos kakukkfűvel teli gyógy- és füvészkertet elhagyva az egyre forróbban égető napsugarak ellen bevetettem következő fegyveremet, a naptejet, majd miután az beszívódott a bőrömbe, még egyszer lefújtam magam a riasztóspray-vel. Ez aztán már egészen az utolsó pár kilométerig kitartott, s olyan illatfelhőt húztam magam mögött, hogy nemcsak a rovarok maradtak el mellőlem, hanem szegény Trixi is levegőért kapkodott.
A Pálos Rend az egyetlen magyar alapítású, ma is létező férfi szerzetesrend, melyet Esztergomi Boldog Özséb szervezett meg a 13. század közepén. Első templomukat és kolostorukat Klastrompusztán építették fel. A Pálos Rend a 15-16. századi Magyar Királyságban az egyik legnépszerűbb szerzetesrend volt. A középkori kolostorok kertjeiben - így a pálosoknál is - a zöldségek és gyümölcsök mellett gyógynövények is voltak. Mindezekkel a szerzetesek nemcsak önmaguk ellátásáról és gyógyításáról gondoskodtak, hanem az éppen szállást kérő utazókról, zarándokokról is. Az itt elterülő Pálos Gyógynövénykertben a fontosabb gyógy- és fűszernövények bemutatásával, felhasználhatóságuk sokféleségével szeretnék megismertetni a látogatókat.
Forrás: a gyógynövénykertnél kihelyezett tábla
Az emelkedőn a látvány páratlan volt, alant Kesztölc kis házai, távolabb Dorog kéményei, szemben pedig fehér mészkősziklákkal tarkított hegyoldalak ejtettek egyik ámulatból a másikba.
Tűző napon meneteltünk tovább vadvirágos mezőkön úgy másfél kilométert, mire végre valahára beértünk az árnyékot adó, madárfüttytől hangos erdőbe, ahol megebédeltünk, s közben arról ábrándoztunk, hogy a következő pecsételőhelyen majd iszunk egy finom kávét valami hideg üdítővel. Azt szokták mondani, hogy álmodozás az élet megrontója, s ez ebben az esetben így is volt. Kb. 3 km megtétele után délelőtt 11 órakor elértük a klastrompusztai Tölgyfa büfét, ahol szomorúan konstatáltuk, hogy nyitás majd csak fél 4-kor lesz. Bízva abban, hogy majd a következő településen pótoljuk, ami itt elmaradt, pecsételtem egyet, majd leültünk a büfével szemközti tűzrakó helyeknél kialakított padokhoz pihenni egy kicsit. Éppen arról beszélgettünk, hogy valószínűleg szomjhalálunkat fogjuk lelni ezen az úton, hiszen mióta Dorogról elindultunk, egyetlen kutat sem láttunk, mire elfordítottam a fejemet, s a mellettünk lévő fa mélyen lelógó levelei közül kikandikált valami kékség. Ott a kút, megmenekültük! Feltöltöttük ivóvíz készleteinket, majd lassan összeszedtük magunkat, hogy tovább folytassuk utunkat.
Hamarosan útelágazáshoz érkeztünk, de mivel nem volt egyértelmű jelzés egyik irányba sem, így hát elindultunk a jobb oldali úton, amit egy szimpla, kopott kék csík jelölt az egyik vastag fán. Rövidesen igen gyanússá vált, hogy semmiféle jelzést nem láttunk, nemhogy kéket, így gyorsan visszaszaladtam ellenőrizni a másik ösvényt, de azon sem volt sehol jel. Tovább indultunk tehát az eredeti úton, mire úgy 1 km séta után kiértünk egy búzatábla szélére, ahol egy vadles emelkedett a magasba. Egyértelmű, hogy nekem oda föl kellett mászni.
Folyt.köv.
