Kéktúra 4. szakasz: Tapolca-Vállus 2/1. rész

2019. JÚNIUS

2020. július 29. - Andi a rengetegben

20190610_134555_300.jpgEzt a túrát egyedül csináltam végig. Hiába hirdettem meg magam, senki nem akart velem jönni, vagy csak egy adott napon, de az így jelentkezők sem voltak biztosak magukban, hát maradt a magány.  Ami egyfelől jó volt, mert teljesen a magam ura voltam, nem kellett alkalmazkodnom senkihez, akkor indultam, akkor álltam meg, akkor pihentem, amikor épp jólesett. Másfelől viszont adott némi okot az idegeskedésre a családomnak.

Mindig csak a rosszra gondolnak a szülők, ha a gyerekükről van szó, mi van, ha ez történik, mi van, ha az történik, mi van, ha elvisz a nagytalpú jeti. És mert Magyarországon már legalább ötször láttak medvét az elmúlt két évben, még ez is… Én persze nem gondolok a veszélyekre, kellően elővigyázatos vagyok, és mivel már elmúltam 10 éves, fel tudom mérni a képességeimet és a veszélyeket. Ennek fényében nem csinálok esztelenségeket. Nem rohanok ott, ahol le tudok bucskázni, nem állok szóba vaddisznókkal és becsszó, nem haverkodok szúnyogokkal. A jelentkezőknek és a nem jelentkezőknek pedig fogalmuk sem volt, hogy mit veszítenek. Velem néhány napot... VELEM!

Pünkösd hétfő reggelén felültem a Keszthelyre tartó buszra, hogy két és fél óra alatt megérkezzek szállásomra, ami a busz- és vasúti megállótól úgy 3 percnyi sétaútra volt. Az utazás most nem volt annyira kellemes, mert a mellettem ülő fiatal lány szinte végig valamiféle rockosított cigányzenét hallgatott, ergo akkor már én is. Még a fülhallgatóján keresztül is elég idegesítő volt. Azon kívül pár sorral előrébb egy idősebb házaspár kihangosítva kezdett hallgatni valami kabaré műsort. Ekkor többen dünnyögni kezdtek és úgy 10 perc után észrevették magukat és abbahagyták. Végül az egyik dünnyögő is bedugta a fülébe a fülhallgatót és ő is zenét kezdett hallgatni, így már sztereóban élvezhettem két oldalról a bábeli hangzavart. Ehhez adódott még a sofőr által hallgatott rádió zenéje is, valamint a másik oldalamon ülő idősebb nő állandó, hurutos (valószínűleg a bagó miatti) krahácsolása és a már állott levegő poshadó szaga, mivel a légkondit a legtöbben kikapcsolták a fejük fölött. Nagy-nagy szerencsémre a menetidőt tartva időben befutott a busz, ráadásul a korai érkezés ellenére azonnal el tudtam foglalni a szobámat. Átöltöztem játszóruhába és végül abban maradtam magammal, hogy átvonatozok Tapolcára, ahonnan Keszthely irányába sétálok, vagy Vállusig, vagy Keszthelyig, időjárás, kedv függvényében.

Tapolcán a Lokomotív büfé teraszánál pecsételtem, aztán egy kicsit keresgéltem, hogy merre van a nekem illeszkedő irány, amit aztán hamar meg is találtam, majd hosszú menetelés kezdődött műúton, a napon aszalódva. Lesencetomajon áthaladva már hamar elértem Lesenceistvándot, ahol a Fapados kiskocsmában ittam jólesően egy pohár hideg kólát és pecsételtem is. Kocsma létére teljesen kulturált volt a hely, egy fiatal lány volt a csapos és rajtam kívül két idősebb férfi volt még bent, ám egyikük sem volt egyáltalán részeg, láthatóan jót beszélgettek együtt. Nem is kocsma volt így, inkább a helyi kultúrház, ahol a helyiek összeülhetnek egy korsó sör vagy egy pohár fröccs mellett beszélgetni.

20190610_134450_300.jpgPár perc alatt végeztem és indultam is tovább. A faluból kiérve lassan, de határozottan emelkedni kezdett az út. A Máté-kútnál megálltam egy picit hátranézni, és már innen adódott némi panoráma a tanúhegyekre. Pár lépéssel odébb beértem az erdőbe, ahol néhány szúnyog várt már rám kellően éhesen. Nem kellett sokat gyalogolni, hogy elérjem a Kő orra nevű kilátóhoz vezető útszakaszt, csak magát a kék háromszög jelet volt egy kicsit nehezebb észrevenni, mivel eléggé kopottas volt a jelzés és nem szembetűnő ott, ahol nincs is út. Egy fiatal pár jött velem szembe, meg is kérdeztem őket, hogy ugye ez a jelzés visz fel a Kő orrára, mire válaszul csak annyit kaptam, hogy nem idevalósiak és már mentek is tovább megállás nélkül. Hát én sem voltam odavalósi, de azért nem kell annyira mufurcnak lenni, ha az ember találkozik egy idegennel az erdőben. Megszoktam, hogy akivel eddigi utam során találkoztam, mind mosolygott és kedvesen köszönt (akár az út túloldalán ment, akár az erdei ösvényen futottunk össze). Ilyenkor időnként még beszédbe is elegyedünk egymással.

A jelzés tehát ott volt a fán, előttem egy 40-45 fokos emelkedő és mellmagasságig érő csalános aljnövényzet járható út nélkül. Tettem felfele óvatosan néhány lépést, de nem éreztem stabilnak a helyzetemet és kapaszkodni is csak a tüskés faágakba lehetett volna, ha netán megcsúsznék. Így hát panoráma ide vagy oda, inkább kihagytam a hegytetőn tervezett ebédet. Ebből is látszik, milyen felelősségteljes vagyok, kár úgy izgulni értem.

Folyt. köv.

A bejegyzés trackback címe:

https://andiarengetegben.blog.hu/api/trackback/id/tr1415814950

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.