Második napon már alig vártam, hogy útnak induljak. Még a mozgóárus pékségből vettem szendvicsnek való zsömlét, amit a tulajjal ketté vágattam, remélve ezzel, hogy némi kis konyhasarkot sikerül majdan kialakítani a szobába a turisták jövőbeli nemzedékének.

Hosszan gyalogoltam, mindvégig a vár látványával szemezve. A vasútállomásnál is van pecsét, de én úgy döntöttem, hogy a várbéli bélyegzőt akarom. Nem mintha nem ugyanaz lenne, csak hát nekem az az érzés kellett, hogy az különlegesebb élmény.

Gibártnál a Hernád fölött íves híd vezet a túlpartra. A folyó lassan és némán hömpölygött medrében, kényelmes lustasággal haladt a Sajó vize felé. Én továbbra is az aszfaltozott autóúton mentem, a girbe-gurba út egyre följebb vitt, hogy végül a temető melletti búzatábla szélén vigyen egyre közelebb…

Az utolsó hat nap... Elérkezett az indulás napja. Nekikezdek az utolsó 122 km-nek. Izgatottan érkeztem 15 perccel a vonat indulása előtt a Keleti pályaudvar peronjára, de meglepetésemre a pályaudvaron káosz uralkodott. Alig egy-két járat vágányszáma volt kiírva. Az emberek ott tébláboltak a kijelző…

Kezdtek gyűlni a sötétebb fellegek a Zemplén hegyei felől, de még messze volt, még sütött a Nap. Ezzel a látvánnyal kísérve haladtunk tovább Abaújdevecser felé. Szüntelenül megálltam fotózni és kiélvezni minden pillanatát annak, amit látok. Magamba szívni, elraktározni, de leginkább megélni.

Baktakékről ismét emelkedővel folytatódott utunk, s rövidesen fentről nézhettünk vissza a település házaira. Szántóföld mellett a sárban, majd műúton gyalogoltunk, de mielőtt ráléptem volna erre a műútra, még jól belesüllyedtem a latyakos sárba. Azt hittem, csak rámosta az eső az útra a homokot,…

Reggel hétágra sütött a Nap. Felébredtem, majd visszaaludtam. Mikor ismét kinyitottam a szemem, még mindig sütött. Jólesett volna még lustálkodni. Éreztem, hogy a tegnapi után nagyon kellene, de nem volt mese, muszáj volt kelni.

Említésre sem méltó dagonya nélkül jutottunk el a pár házból álló kicsiny községig, Nyéstáig. Utolsó próbatételként még előttünk állt egy kikerülhetetlen, bazi nagy tócsa. Mindjárt azt néztük, merre lehetne másfelé menni, de ilyen lehetőség nem volt. Az utolsó néhány tíz méter. Alig akartam elhinni.…

Csetlettem-botlottam, mint aki részeg, próbáltam előre jutni, de enyhén szólva is nehezen ment. Mindeközben Lacival tartottam messengeren a kapcsolatot, hogy kb. mikor fog érkezni és hogy nagyjából hol fogunk találkozni. Irotától már nem voltam messze, s egy lefelé vezető, újfent csúszós úton…

A Kopasz-hegy tetején haladtam, fentről szép rálátás nyílt Rakacaszendre és a környező vidékre. Majd ismét olyan sáros, ragadós, tapadós, tocsogós, agyagos dágványon kellett keresztül vágnom, hogy magam sem értem, hogy tudtam rajta átgyalogolni. Tapadt a lábamra a cucc, irgalmatlanul nehéz volt a…

Éjjel esett. Reggel is. És nem is látszott, hogy abba akarná hagyni. Elég kilátástalan napnak néztem elébe. Nem mondom, hogy nem tojtam be, de próbáltam az agyamat átállítani már előző este óta, hogy úgyis ez lesz egész nap. Rommá fogok ázni, de abba még senki nem halt bele. Menni kell tovább, a…

Azért szeretek egyedül túrázni időnként, mert sokkal jobban meg tudom élni az érzelmeimet. Nincs, aki kizökkentsen a gondolatmenetemből, nincs, akire oda kellene figyelnem. Magam lehetek önmagammal és ez a találkozás néha igen felszabadító tud lenni.

Negyedik napra nem terveztem túl sokat. Kényelmesen készülődtem reggel, elszaladtam boltba friss pékárút venni, majd megkajáltam. Szerencsére a cipőm is és a ruháim is megszáradtak. Ami egy kicsit nyirkos maradt, azokat majd kirakom estére, most így is jó lesz. Kifizettem a költségeket és útnak…

Szádvárnál váltottam néhány szót a fűkaszás emberrel. Elmondta, hogy épp a következő héten lesz a felújított vár hivatalos átadója, amiatt végzik most a fűnyírást, és mert a fia hétköznap az iskola miatt nem ér rá feljönni ide segíteni neki.

Egy keskeny mezőn átérve fenyvesbe érkeztem. Ekkor már hétágra sütött a Nap. Gyönyörű szakasz volt ez. A lelkemnek pedig igazán jólesett végre a napsütés. A terep ugyan nem lett könnyebb semmivel, de a lelkem igen. Rövidesen megérkeztem Derenk romfalujába.

A jósvafői fennsíkon kóborolva nem tudom, hogy csak a szemem villódzott-e, de mintha villámokat láttam volna. Rögtön arra gondoltam, hogy pont a legjobbkor. Széles mezőn vagyok, alig egy fa, ami alá úgysem állhattam volna be, csapjon hát belém.

Korán reggel napsütésre ébredtem. Hunyorgósan nyitottam ki a szemem és örömmel konstatáltam, hogy szép időnk lesz ma. Aztán visszaaludtam. Mire újra felébredtem, már nyoma sem volt semmiféle napsütésnek. A borús időben ködfátylak szöktek felfelé az erdőből. Összekészülődtünk, majd lementünk…

A jósvafői eljutáshoz először meg kellett mászni a barlang bejárata felett magasodó sziklát. Ez az egyetlen valamire való szintemelkedő ezen a szakaszon. Fentről viszont páratlan a kilátás. Kötelező itt megállni és szájtátva merengeni.

Hamarosan letértünk a határvonalról és széles mezők mellett haladtunk tovább. És rengeteg virág integetett felém. Méhek, darazsak, legyek, lepkék rajtuk, így kérték a sztárfotókat tőlem, én pedig teljesítettem kívánságukat. Tündöklő szépségükkel teljesen magukkal ragadtak. Alig bírtam tovább…

Szombat reggel egy kicsit lazára vettük az indulást. A reggelit 8-ra kértük és miután sikerült a szendvicsgyártással és a mindent összepakolászással, valamint az Alsószuháról Zádorfalvára gyaloglással jól elhúzni az időt, ott tartottunk, hogy csupán fél órával voltunk beljebb, mintha Karesz csak…