Andi a rengetegben

Dél-dunántúli Kéktúra: Molnaszecsőd-Halogy 2/2. rész

2022. ÁPRILIS

2022. szeptember 14. - Andi a rengetegben

20220424_114729.jpgAhogy gyalogoltunk Katafa utcáján, a jobb oldali erdősávból hirtelen egy négyes őzcsapat ugrott elő, majd amikor megláttak bennünket, hirtelen irányt váltottak ijedtükben, s az úttesten átrohanva a szemközti utcába fordultak be, ahonnét épp egy autó jött ki.

Attól is megrettentek szegények, így visszafordultak, majd újból át az úttesten, s hanyatt-homlok menekültek vissza az erdőbe, ahonnét jöttek. Csak ámultunk ezen a kb. félpercnyi jeleneten. Elég hihetetlen volt, hogy fényes nappal így bejönnek a településre, s ha nem jön az az autó, akkor talán át is jutottak volna, bár a túloldalon egy még forgalmasabb út akadályozta volna őket, így szerintem jobban jártak, hogy visszafordulni kényszerültek. Ezzel az élménnyel ültünk be a katafai vendéglátóipari műintézménybe, hogy igyunk egy kávét és némi alkohollal fertőtlenítsünk.

Miután kipihentük magunkat, nekiveselkedtünk a napi táv másik felének. Ekkor megláttunk néhány gyönyörű táltos paripát, s nem hagyhattuk ki a velük való haverkodást.

20220424_123130.jpg

Aztán beszélgettünk még a gazdájukkal, aki épp akkor jött vissza valahonnan. A rövid diskurzust követően már tényleg elindultunk, s nyílegyenesen vitt az utunk a 86-os út aluljárója felé. Párszáz méter után meg is érkeztünk Nádasdra. Nádasd egy kedves kis falu, temploma körül temérdek virág, kis harangtorony és egy temető található az árnyas fák alatt.

20220424_130333.jpg

Széles utcáján sétáltunk tovább, miután körbejártuk a templomot.

20220424_131826.jpg

Alig értünk ki a faluból, amikor ráleltünk az egykori Körmend-Zalalövő vasútvonal elhagyott sínpárjára, mely nyílegyenesen haladt a semmibe.

20220424_133116.jpg

Fénysorompója a mai napig fehéren villog, jelezve, hogy (már) nem jön vonat. Szántók mellett gyalogoltunk földúton, a távolban itt is repcék.

20220424_133800.jpg

Azonban hiába nem volt víz a közelben, itt is azok a nagy fekete dögök repkedtek mindenfelé. Elég idegesítőek voltak. Ezután széles, aszfaltozott, de erdőben haladó úton haladtunk, majd ráfordultunk a Halogyba vezető útra. Nem sok eső esett akkoriban, így a még parlagon heverő szántóföldekről ipari mennyiségben hordta az úton keresztbe a szél a homokot.

20220424_141716.jpg

Kaptunk belőle mi is, pedig igyekeztünk megvárni, hogy egy kicsit alábbhagyjon a fúvás. Úgy érzem, az arra járó autósok sajnáltak bennünket. Vagy totál hülyének néztek, mit keresünk mi ott, de hát így jött ki a lépés. Legalább észrevettek és kikerültek minket. Itt már gyakorlatilag beértünk Halogyra, s a nap végét jelző bélyegző felé vettük az irányt. Megint annyi időnk maradt, hogy bőven belefért, hogy a parkban kiállított (vér)nyúllal is fotózkodjak egyet.

20220424_142419.jpg

Azt hittem, stabilabban áll a helyén, így majdnem felborultunk, ahogy átöleltem. Na abból lettek volna perverzebbnél perverzebb képek, de ettől megkíméltelek titeket és magamat is. Egészen a falu közepéig kellett sétálni, hogy pecsételni tudjunk (nagy település ez a Halogy), amit végül sikeresen meg is tettünk a Kónya Kocsma teraszán. Na még ilyen kocsmát se láttam, tekéző van benne, folyt is lázasan a gyakorlás. Mi azért maradtunk az eredeti funkciójánál, inkább ittunk.

20220424_152357.jpg

Idővel visszaslattyogtunk a buszmegállóhoz, hogy Körmendre jussunk, ahol aznap egy másik multi boltjában tankoltunk fel másnapra. A szálláson ismét jót kajáltunk, s tele hassal vártuk a hétfőt, amikor végre úgy igazán belépünk az Őrség területére.

Lépések száma: 32406, megtett távolság: 24,52 km, átlagsebesség: 3,41 km/h, elégetett energia: 1949 kcal

A bejegyzés trackback címe:

https://andiarengetegben.blog.hu/api/trackback/id/tr2517886247

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása