Andi a rengetegben

Dél-dunántúli Kéktúra: Velemér-Nagyfernekág 2/1. rész

2022. ÁPRILIS

2022. augusztus 10. - Andi a rengetegben

20220416_092307.jpgFriss reggelre ébredtünk, az éjszakai viharnak alig maradt nyoma. A veleméri vendégház gazdasszonya, Gyöngyike ismét alaposan megetetett bennünket, a házi tojásból készült rántotta és a frissen fejt tőgymeleg tej dugig töltötte hasunkat.

Azóta is emlegetjük a náluk elköltött étkezéseket. Sajnos azonban eljött a pillanat, amikor búcsút kellett vennünk házigazdáinktól, s útra kellett kelnünk, hogy teljesítsük aznapi tervünket.

Velemér határában – bár kitérő – megnéztük a Szentháromság templomot, ezúttal csak kívülről, mivel még zárva találtatott, majd bevettük magunkat az erdőbe.

20220416_092537.jpgA veleméri Szentháromság templom építésének pontos ideje nem ismert. Oklevelek először 1360-ban említik. Freskóit Aquila János készítette. A katolikus templom a 17. században református tulajdonba került, ekkor meszelték le díszítéseit, majd 1733-ban újra a katolikusoké lett. 1808-tól elhagyatottan áll. 1865-ben új tető került a pusztuló épületre, ami azonban 1871-ben egy tűzvész során leégett, aminek köszönhetően az idők során az eső tönkretette a képek jelentős részét. A templom kivételes művészi értékeire az 1800-as évek második felében Rómer Flóris és Gózon Imre hívták fel a figyelmet. A belső képek restaurálására csak 1968-ban került sor. A külső falképek festéséből semmi nem maradt meg, csupán a nyugati homlokzaton Szent Kristóf koronájának vésete látszik. Ez utal a régi falu helyére, mivel Szent Kristófot mindig a falu felé nézve festették. A régi Velemér valóban a templomtól nyugatra találtatott. Az 1960-as évek során megtalálták az épületek maradványait, ma már viszont erdő borítja az egykori falut.

Gyönyörű volt, ahogy elkezdtek sarjadni a levelek és kezdtek zöldülni a fák.

20220416_095956.jpg

Némi erdei sétát követően viszonylag hamar megérkeztünk Szentgyörgyvölgyre, ahol pecsételtünk. Hosszú település ez, még boltja is van. Itt kellett elintéznünk a hosszú hétvége további két napjára is a bevásárlást. Mivel már jócskán elmúlt 10 óra, mire odaértünk, eléggé kifosztott volt a bolt, de azért még kaptunk szendvicsnek valót, így megnyugodtam, hogy se kannibalizmusra nem kell vetemednem, sem a füvet nem kell lelegelnem a túlélés érdekében. Szentgyörgyvölgynek nagyon csinos kazettás mennyezetű temploma van.

20220416_105817.jpg

Nem tudtuk, hogy be lehet menni, így kihagytuk, pedig biztos szép belülről is, de mivel ez a nap a tervek szerint is hosszú volt, időnk se lett volna rá. Elindultunk a nagy pusztába. Iszonyatos nagy szél kísérte utunkat. Egy méterre voltunk egymástól és csak kiabálva tudtunk beszélgetni. Hosszan gyalogoltunk mezőgazdasági területek mentén, majd már kezdtünk örülni, hogy bekanyarodik a jelzés az erdő felé és végre kicsit védve leszünk a széltől, mire kiderült, hogy pont az ellenkező irányba kellett mennünk, tovább a semmibe, a tomboló szélnek kitéve. De mint utóbb rájöttünk, nem véletlenül nem arra volt a jelölés. Így érintettünk ugyanis Felsőszenterzsébet határában egy gyönyörű kis haranglábat.

20220416_115752.jpg

A kis falu eléggé elnéptelenedett, nem sok lakója van, buszjárata még annál is kevesebb. Központjában feltűnt egy virágoktól roskadozó fa, ami nekem olybá tűnt, mintha csak letérdelt volna a mesésen zöld pázsit fölé.

20220416_120216.jpg

Alsószenterzsébetre beérve a szüntelen fújó, kavargó szélben mintha csak elénk szaladtak a kósza falevelek köszöntésünkre. A harangláb mellett elgyalogolva nyílegyenesen folytatódott tovább az utunk.

20220416_122754.jpg

Átkeltünk a Kerka-patak fölött, majd a továbbra is süvöltő szélben haladtunk Kerkakutas felé.

20220416_125640.jpg

Bevallom, engem ez a település nem nyűgözött le, nem találtam benne számomra semmi megkapót. A továbbiakban is nyílt terepen kínlódtunk. A szél kicsit sem akart alábbhagyni, megnehezítve lépteinket és kommunikációnkat. Nagysokára végre beértünk az erdőbe, de mivel széles volt az út a lábunk alatt, a szél is jobban beférkőzött a rengetegbe. Egy kicsit végtelennek tűnő erdei gyaloglás vette kezdetét.

20220416_141520.jpg

Szép nagy ívben haladt az út, s csak azért nem mertünk letérni róla, mert hátha itt is lesz valami látnivaló, ami miatt ezt a nagy kerülőt jelölték ki hivatalos útnak, annak ellenére, hogy van sokkal rövidebb átkötés is a következő bélyegzőhely, Pusztaszentpéter felé, ami szó szerint a pusztában van, a nagy semmi közepén.

20220416_143941.jpg

Persze nem volt látnivaló, így hiába kerültünk. „Csak” annyi haszna volt, hogy láttunk szarvasokat. Amúgy itt jön az a kérdésem, hogy vajon minek rakták fel a domb tetejére, 450 méter kitérővel a pecsétet, ha az égvilágon nincs ott semmi. A patak partján álló öreg fára is felszerelhették volna, nem kéne fölöslegesen felmászni a dombra a semmiért. Na mindegy, ezt még benyeltük, legfőképpen azért, mert láttuk, hogy van rövidítés és onnan is elérhető a pecsét, így nem kellett akkora kitérőt tennünk. Ettünk egy kicsit, hogy ne legyünk annyira hülyék, aztán indultunk tovább.

Folyt. köv.

A bejegyzés trackback címe:

https://andiarengetegben.blog.hu/api/trackback/id/tr5017877711

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása