Andi a rengetegben

Dél-dunántúli Kéktúra: Őriszentpéter-Velemér 2/1. rész

2022. ÁPRILIS

2022. augusztus 03. - Andi a rengetegben

20220415_111501.jpgElmondani sem tudom, hogy a márciusi kihagyás után mennyire vártam már ezt a túrát. December óta nem kékeztünk, s a szállásokat is már januárban lefoglaltam, tekintettel arra, hogy húsvét közeledtével nehéz lesz szállást találni. Ráadásul pont az egyik legszebb őrségi szakasszal kezdtünk. Ősz óta alig vártam, hogy visszatérhessek az Őrségbe, hogy az a nyugalom körülvegyen.

Nagypénteken 11 órakor Józsival érkeztem meg Őriszentpéter vasútállomására, onnan indultunk meg a város központja felé, hogy az első pecsét bekerüljön füzetünkbe a Centrum Étteremnél. A hosszú utazás után, illetve a hosszú gyaloglás előtt még beültünk egy kávéra, majd nekiindultunk Velemérig tartó gyalogutunknak. Természetesen indulásra eleredt az eső is, de még egészen elviselhető mértékben. Csak annyira, hogy magunkra rángassuk az esőkabátot. Egy rövid ideig még az autóút mentén haladtunk, majd a régi vasúti töltésen folytatódott a jelzés, immár a fák között.

20220415_115817.jpg

Az útmenti kis tavaszi virágok vidáman figyeltek bennünket, ahogy elhaladunk mellettük.

20220415_114813.jpg

Egyre beljebb kerültünk az erdőbe, így annak a gyér forgalomnak is elhalkult a zaja, amely áthaladt a településen. Nemsokára jó minőségű dózerútra váltottunk, s nyílegyenesen haladtunk a jelzés mentén, ennél fogva ez a szakasz engem nagyon emlékeztetett az Ötvös-Szajki tavak ugyanilyen lapos és egyenes utakkal teli szakaszára.

20220415_121500.jpg

Csak ez egy picit agyagosabb, tapadósabb volt. Senyeházáig egy teremtett lélekkel sem találkoztunk, ez a fővárosi nyüzsgés után nekem kifejezetten jólesett.

20220415_125019.jpg

Szántók között értünk Senyeházára, ahol behúzódtunk a Határcsárda melletti autóbuszmegálló fedett várójába, hogy megebédeljünk, majd kényelmesen tovább indultunk.

20220415_131118.jpg

20220415_131802.jpg

20220415_132441.jpg

Az eső is kezdett alábbhagyni, el is raktam gyorsan az esőkabátot, ne izzadjak alá. Alighogy eltettem, újból rákezdett, így újból fel kellett vennem. Az erdő csöndje nyugtatólag hatott, nem érdekelt, hogy esik az eső, az sem, hogy lassan kezd beázni a cipőm, amikor viszonylag jobban rákezdett. Megérkeztünk Kercaszomorra.

20220415_141511.jpg

Itt már tényleg védelmet kellett adnom a fényképezésnél egyik kezemmel a kütyüimnek, annyira esett. Megcsodáltuk a falu kis templomát, túloldalára érve viszont meglepetten tapasztaltam, hogy a tetejére napkollektorokat szereltek.

20220415_141902.jpg

Érdekes látvány ez egy templom tetején. Rengeteg virágba borult bokor díszítette az utcákat, szememnek mennyei látvány volt. Átérve Szomorócra, egy újabb pici templom kukucskált ránk a fák közül.

20220415_142949.jpg

Készítettünk pár felvételt, majd indultunk is. Ahol a jelzés kanyarodik, mi ott egyenesen mentünk tovább, hogy kis kitérővel, de megnézhessük a haranglábat. Így majd egy kilométerrel hosszabb lett az utunk, de megérte.

20220415_145122.jpg

Visszatérve a kékre, átkeltünk a Kerca-patakon, amit szerencsére megkönnyített egy fapalló. Egy dombhátra felérve a Szent Vencel-templom (hűlt) helyét találtuk. A templom emlékét csupán egy farakás és egy ismertető tábla őrzi, valamint egy kopjafa, őseink emlékére.

20220415_150806.jpgA Szent Vencel-templom a legrégebbi Vas-megyei templomok egyike. Első említése 1208-ból való. Itt vezetett az az út Olaszországba, mely a Kiskerka-patak és a Vaskapu mentén, majd a templom előtt elhaladva Szerdahelyre ért, onnan pedig a Muráig folytatódott. A 15. században az Őrség három fő egyházashelyeinek egyike Őriszentpéter és Hodos mellett. Mohács után még bő 100 évig virágzó plébániaként tartják nyilván, majd a török hódoltság végén a templomot felgyújtották. A helyi lakosok az épületet rendbe hozták, melyet temető vett körül, ahová egészen 1843-ig temetkeztek. Szentviszló és egyháza a magyar határvédelem, az őrségi falurendszer és plébániahálózat kialakulásában játszott fontos szerepet.

Még egy kis erdei sétát követően szántó szélére értünk, ahonnét megpillantottunk a távolban egy geodéziai mérőtornyot. Sokat nem foglalkoztunk vele, inkább örültünk, hogy végre kisütött a Nap. Az esőkabát még mindig rajtam volt, már inkább csak babonából, nehogy újra elkezdjen esni, ha leveszem.

20220415_152931.jpg

A szántó túloldalán már látszottak Magyarszombatfa házai. A következő pecsételőhely.

Folyt. köv.

A bejegyzés trackback címe:

https://andiarengetegben.blog.hu/api/trackback/id/tr6417877571

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása