A harmadik nap reggelén az eső halk szemetelését néztük nagy áhítattal az erkélyről. Nem volt még elég nagy a sár, kellett az utánpótlás, na és persze kellett még egy kis pára is a meleghez, csak hogy olyan jó szaftos legyen a túra.

Valahogy nem bántam, hogy elment a busz. A lábam ugyan nem fájt egyáltalán, mégis úgy gondoltam, jó lesz aznap a pihenés is. Felhívtam Trixit, hogy megyek vissza, körbesétálhatjuk a tavat.

Erre a napra terveztem a Felsőpetény-Szendehely szakaszt, aznap Trixi nélkül, mert ő előző nap rettenetesen kikészült, de ember tervez, isten végez, ahogy azt lenni szokott. Reggel 8 óra előtt két perccel már ugrásra készen hívtam a helyi gyógyszerészt, hogy megtudjam, van-e tetanusz oltásuk.

Alsópeténybe leereszkedve már azon járt az agyam, hogy abba kéne hagyni és majd másnap innen folytatnánk. Elgyalogoltunk a Kékesi vadászház mellett, aminek kőből épült alsó szintjére fából építettek emeletet, majd tovább ereszkedtünk a falu felé. Amikor beértünk Alsópeténybe, ismét megejtettem a…

Romhányig végig aszfalton és tűző napon meneteltünk. Romhány előtt az útszéli házaknál két kutya járőrözött, időnként az autók között, de jól láthatóan egy adott házhoz tartoztak. Trixi egyszer-kétszer rájuk mordult, én ügyet sem vetettem rájuk, szép nyugodtan haladtam Trixi mögött.

Amikor már tényleg komoly fejtörést okozott, hogy mi lesz a kutyussal, akkor az élet tálcán kínált egy tökéletes lehetőséget. Az egyik kanyarból hirtelen egy lány tűnt fel. Természetesen rögtön szóba elegyedtünk.

Az égiek nagyon nem akarták, hogy ezt a szakaszt bejárjam. A vírus, az időjárás és aztán a túrán történtek mind el akartak tántorítani a tervemtől. Kétszer hagytam magam, harmadszorra már csak félig. J De ne szaladjak ennyire előre…

Ezen a mesébe illő úton mentünk tovább, mígnem kiértünk a hegy peremére, itt folytatódott utunk egy jó darabon, tekintélyes panorámát kínálva a tájra. Nem győztük tátani a szánkat, a látvány annyira lebilincselő volt.