A Kisbózsva melletti temetőnél egyenesen vitt tovább a jelzés, jól járható árnyas úton, majd az autóutat keresztezve egy dzsindzsával sűrűn benőtt részhez érkeztem. Még reggel összetalálkoztam egy családdal, akik erről jöttek és ők mondták, hogy a szántóföld szélén érdemes menni, mert ugyan itt van…

Éjjel úgy aludtam, mint a bunda. Nagyon kényelmes volt az ágy, tele volt a hasam és végre nyugalomban és csöndben tudtam pihenni. Sokat jelentett. Reggel kipihenten ébredtem, nem siettem, kényelmesen készülődtem. A böglyök ellen hosszú nadrágot vettem fel, fent szabadon maradó testrészeimet pedig…

A békás incidens után már eseménytelenül telt az út további része, amiért igazán hálás voltam, mert már egyáltalán nem hiányzott semmiféle megpróbáltatás. Így is sok volt ez a nap és semmi másra nem vágytam, mint lezuhanyozni és ágyba kerülni. Annál is inkább, mert tudtam, hogy vágáshutai szállásom…

A Rudabányácskára vezető gyér forgalmú úton baktattam lassan, elcsigázottan. Mellettem időnként elhúzott egy-egy autó, de senki nem állt meg megkérdezni, segíthet-e. Az agyam az egyre erősödő tünetekre reagálva vészüzemmódba kapcsolt és maradék lélekjelenlétemnek köszönhetően hirtelen eszembe jutott…

A Magas-hegyi kilátó tetején hosszú ideig ültem, próbáltam újra és újra elérni valakit telefonon, de rendre lyukra futottam. Ismét zokogás. Iszonyúan csalódott voltam. Csalódtam magamban, hogy már megint szétcsúsztam. Csalódtam mindenkiben.

Egyszer csak egy őzsutával találtam szembe magamat. Nesztelenül lépkedtem, így nem ijesztettem meg. Úgy 20 méterre lehetett tőlem. Egy darabig csak álltunk és néztük egymást érdeklődve. Az idő mintha megállt volna, annyira nyugodt volt minden körülöttünk.