A Három-Kő-bércen álldogálva egy-két szelfi után rájöttem a nyílt térben, hogy nincs is annyira meleg, így visszavettem egy réteget magamra. Ettünk egy kis csokit, ittunk is hozzá jóféle vizet, hogy azzal is könnyebb legyen a táska, aztán tovább álltunk és elindultunk lefelé. Rendesen eresztett az út, de még jól járható volt, nem okozott nehézséget az addig leesett csapadék.
Hamarosan lentről csodálhattuk meg a köveket, ahol kb. egy 20 perccel előbb álltunk és (széltől) könnybe lábadt szemekkel bálványoztuk a vidéket. Innen már viszont némiképp sárosabb terepen próbáltuk magunkat átgyürkőzni. Munkagépek keréknyomában tipródva igyekeztünk kiutat találni a trutymóból, helyenként azon töprengve, hogy jobbról vagy balról kellene kerülnünk, de sehogy sem volt tökéletes. Azt hiszem, különleges tehetséggel áldott meg minket a sors, hogy aránylag tisztán túljutottunk a ragadós dágványon. Többé-kevésbé sikerült is úgy átérnünk viszonylag szárazabb részre, hogy női mivoltomon se essen csorba. Úgy két kiló talaj ugyan rátapadt a cipőmre, meg 30-40 deka a lábszáramra, ahogy felcsaptam magamra ténfergés közben, de ettől még teljesen szalonképes voltam. Akár a helyi kocsmába is beengedtek volna, de azt kihagytuk.
Uppony határában ismét gazdagítottuk füzetünket egy-egy pecséttel, mármint a lenyomattal, aztán igyekeztünk levakarni a sarat a cipőnkről. Nem azért ittunk annyi vizet, hogy az így elvesztett súlyt a cipőnkön vigyük tovább. Minden gramm számít, ergo a szutyoknak mennie kell. Mentünk aztán mi is, de még egy helyi férfit megkérdeztünk, hogy merre találunk itt egy vasárnap is nyitva tartó kocsmát. Elmondása szerint ő ugyan nem jár kocsmába (ez mondjuk elég gyanús volt nekem), de azért útba igazított bennünket. Kávé lebegett a szemem előtt, illatát már az orromban éreztem, amikor végül is nem találtuk a kocsmát. Ellenben egy nagytestű, rövid szőrű, nem tudom milyen gyártmányú kutya eredt a nyomunkba. Rögtön kinyílt hátul is a szemem, mivel az ominózus kutyaharapás óta jobbnak gondolom megtartani ismeretlenekkel a három lépés távolságot. Szerencsére nem volt tolakodó és ahányszor hátra fordítottam a fejem, kicsit lemaradt, míg végül túl közel jött. Mutatóujjamat figyelmeztetően fölemelve határozottan rászóltam, hogy tartsa magát távol tőlem, mire szegény pánikszerűen elrohant. Kicsit furcsán néztem Józsira, majd az ujjamra, hogy ez mennyire hatásos tud lenni (amíg le nem harapja valami bátrabb organizmus), aztán szó nélkül mentünk tovább. Ekkor Józsi hirtelen a homlokára csapott, megvilágosodást színlelve. Beugrott neki, honnan fogunk kávét szerezni. A falu végén lakó ismerős meglátogatásában bízva reménykedett, hogy tud nekem imponálni egy tejes feketével, de sajnos itt sem jártunk sikerrel ezügyben.
Aszfaltot taposva haladtunk tovább a Csernely-patak mentén, hogy végre megpillanthassuk a Lázbérci-víztároló híresen festői látványát. A fák között időnként már bekandikált egy-egy részlete, s ahogy haladtunk, úgy szélesedett mellettünk a vízfelület, mígnem találtunk egy helyet, ahonnét már nem zavartak a fák. Nos, kétségkívül ez volt a legszürkébb látvány, amiben valaha részem volt víz mellett. Ragyogó kék égbolttal biztosan páratlan a panoráma, így viszont csak a tó szemközti partján lévő erdő tarkulni kezdő fái jelenítettek meg néhány kósza színt a szememben.
A Lázbérci-víztárolót 1967 és 1970 között a Bán-patak felduzzasztásával hozták létre, hogy biztosítsák Ózd és Kazincbarika vízszükségletét, valamint a környező települések ivóvízkészletét. A 77 hektár területű, Y alakú tó a Bükki Nemzeti Park fokozottan védett területén található, Uppony és Dédestapolcsány között. Vizét a Csernely- és a Bán-patak táplálja. A parti sáv 120 métere kiemelten védett, így a horgászatot is csak szigorú szabályok mellett engedélyezik. Átlagos vízmélysége 7,5 méter, legmélyebb pontja 16,5 méter. Fő hala a ponty, de akad itt keszeg, amur, busa, süllő, csuka és harcsa is.
A tó partján hosszan sétáltunk, egészen Dédestapolcsányig, ahol aztán már tényleg szükségem volt egy kávéra. Meg is találtuk az alkalmas helyet. A helyi kocsma ideálisnak tűnt erre a célra. Be is mentünk rögvest.
Folyt. köv.