Kisétáltam a buszmegállóhoz, felültem a hévízi buszra és kb. negyed óra múlva már ott is voltam. Elindultam a tó irányába, de sokáig nem láttam belőle semmit. Mielőtt az én utam elkanyarodott volna, végre megpillantottam a tavat.

Ismét korán keltem, hogy még a hőség előtt letudjam legalább az út egy kicsiny részét. Ahol első nap felszálltam a buszra, ott szálltam le most reggel. Út közben a két nappal ezelőtt meghódított Rezi vára tündöklött ki időnként fehér falaival a zöld hegyoldalból. Mosolyogva gondoltam vissza ott…

Megérkeztem Szigligetre, ahol egy derékszögű bal kanyarral el is indultam hegynek fölfelé. Pecsételtem a borszaküzlet pincefolyosóján, majd úgy döntöttem, tovább megyek Badacsonytördemic felé és befejezem a szakaszt, majd visszajövök Szigligetre és megnézem a várat is, akkor már kényelmesen. Úgyis…

A Szent György-hegy tetején való nézelődés után valahogy mégis erőt vettem magamon, de csak mert muszáj volt, és elindultam lefelé. Ami hajtott, hogy a szigligeti várat – ahol úgy jó 15 évvel ezelőtt már jártam – megnézem. A lefelé vezető út enyhén lejtett csupán, kényelmesen, jól járható úton…

Kifejezetten vártam már ezt a napot, ennek a túrának a legszebb része következett. Éjjel nem aludtam túl jól, elég meleg volt és rettenetesen viszkettek a szúnyogcsípéseim. Reggel izgatottan keltem és már alig vártam, hogy negyed 7-kor beérkezzen az állomásra a vonatom, amivel Tapolcára mentem.…

Alig akartam elhinni, hogy aznap már másodszor kerülök ilyen helyzetbe. Nem volt mit tenni, a reggel megszerzett rutinommal már nem éreztem akkora kihívásnak az ügyet (bár nem esett jól) és pár méter után észrevettem az ösvénynek is alig nevezhető utat, amin már egy hangyányit könnyebb volt…

Egy keskeny patakon átkelve az erdőben aztán egyre inkább emelkedett az út (meg a hangulatom is), bár a hely gyönyörű volt a magasra nőtt fáival. Hamarosan elértem a Rezi várához vezető elágazáshoz. Innen még úgy 1 km-t kellett gyalogolni a várhoz a jelzett tanösvényen, de természetesen emiatt nem…

Gyors reggelizést követően felültem a 6.20-as zalaszántói buszra, hogy még a nagy meleg beállta előtt letudjam az út egy részét. Ez nem volt szép kifejezés, mert a kéket én nem letudni akarom, hanem átélni, de az ember abban bízik, hogy korán reggel még komfortosabban tud természetjárni, mint a déli…

A Kő orra nevű kilátóhoz vezető gazos elágazást elhagyva tovább indultam lefelé és a kimaradt panorémáért cserébe az Alsó-Szőlőhegyi kilátónál egyedül tölthettem egy jó fél órát egy nemzeti színű padon üldögélve, időnként fekve, szúnyogok társasága nélkül, csodás panorámával a lábam alatt, a…