2018 októberében "csúfos" vereséget szenvedtem a legkönnyebb szakaszon, bár akkor már beleszerettem ebbe a túrába. Nem is volt kérdés hát, hogy folytatom, így elszántságomnál már csak a lelkesedésem volt nagyobb.

A távoli vidéki közlekedésnek köszönhetően először Káldra mentünk vissza, innen sűrűbben indultak buszok Sümegre, mint a környező községekből. Azonban úgy gondolom, minden lehetőséget nem tudtam górcső alá venni, így ez tűnt a legésszerűbbnek akkor.

Mégiscsak elértük a vadászházat. Ez az a hely, amire nem voltunk hajlandóak annyit költeni szállásra, amennyit kértek, pedig most nagyon örültünk volna, ha itt befejezhettük volna aznapra. Tartottunk kb. fél óra szünetet, ettünk, ittunk, de elsősorban pihentünk.

Gérce határában Trixi kiszúrt egy almától roskadozó fát az út szélén, gyorsan meg is rohamoztuk. Édes, mégis jóízű alma volt. Kettőt-kettőt megettünk, és még 1-2 szemet szedtünk is elvitelre, jó lesz az később, meg nem volt még elég nehéz a hátizsák.

Reggel gyorsan összekészülődtünk és 7 óra után pár perccel el is indultunk. A vár melletti nyilvános wc-nél bélyegeztem. Vicces módon eddig ez az egyetlen pecsételésem eddig, ami videóra is lett véve...

Hosszas előkészítés után végre eljött a nap, amikor egy távolibb szakasznak kezdtünk neki. A tervben először az Írott-kő-Sárvár túrát akartuk lejárni, de tekintettel Trixi amúgy is fájós térdére, és mert szeretett volna mindenképp jönni, úgy döntöttünk, hogy a 2. szakasszal folytatjuk utunkat,…

Hogy lehet az, hogy egy ember mindig ugyanazokkal a problémákkal találja szembe magát? Lehetséges, hogy mindig csak ugyanazokat vesszük észre, míg más dolgokkal szemben immunisak maradunk? Bennünk van a hiba, hogy nem tudunk változni, máshogy nézni, vagy másokban? Valószínűleg nézőpont kérdése,…

A Guckler kilátóból a kilátást csak néhány magasra nőtt fa akadályozza helyenként. Tiszta időben ellátni a Börzsönyig is, nekünk most azonban nem adatott meg ez a kiváltság, mivel elég párás volt a levegő. Egy kicsit tébláboltunk még a kilátóban, aztán összeszedtük magunkat és elindultunk lefelé.

Reggel 6 előtt csörög a telefon, már a metrónál jártam. Trixi volt az. Elhalt, fáradt hangon szólt bele. Hirtelen azt hittem, hogy lebetegedett és le akarja mondani a kirándulást és fuccs az egész napnak. Szerencsére csak elaludt. Már a frászt hozta rám! Így indult a csillagászati nyár utolsó előtti…

Mint arról már korábban hírt adtam, a gasztronómia területén nemigen szoktam remekelni. Ezt alátámasztandó, álljon itt a következő írás.

Hosszú séta után értünk a Pap-réti Erdészházhoz, ahol újabb pecséttel lettem gazdagabb. Még mindig tovább emelkedett egy kicsit, amikor végre felértünk a hegy tetejére. Persze nem volt ott semmi, csak az erdő. Végtelennek tetsző szakasz következett és a Borjúfő szikláig nem volt semmi, ami azt…